sarah w

2012-02-21T14:08:00.000+01:00

-Veled álmodtam -suttogom üres tekintettel magam elé bámulva. A busz halk morgása elnyomja vékony hangom.
-Tessék? - fordul felém a fiú.
Ránézek.
-Veled álmodtam ma éjjel -ismétlem meg remegő hangon. A gyomromban a pillangók fürgébben repkednek. Pillanatokig csak bámuljuk egymást, egyikünk sem tudja, mit mondjon. Nem tudom mit vártam ettől. Megrázom a fejem és magamhoz térek.
Valójában ma sem mondtam meg neki. Ugyanúgy némán ülök mellette, mint tegnap vagy tegnapelőtt.
Felé fordulok. A feje lehajtva, szeme becsukva. Talán alszik, talán álmodik, talán rám gondol... Nem tudom meg, mert ma sem mertem megszólítani. Túl gyáva vagyok.

2012-02-16T17:51:00.002+01:00

Ez az összeomlás, ami felé haladsz, egészen speciális összeomlás, iszonyú összeomlás. Aki összeomlik, rendszerint nem érzi, mikor ér a szakadék fenekére. Csak zuhan, zuhan lefelé. Ezt az egész összeomlást azoknak találták ki, akik az életben valami olyan után kutatnak, amit a saját környezetük nem tudott nyújtani nekik. Vagy csak azt hitték, hogy nem tud nyújtani. És abbahagyták a kutatást. Abbahagyták, mielőtt még igazán elkezdhették volna. ... Többek között rájössz majd, hogy nem te vagy az első, akit megzavar, megrémít és undorral tölt el az emberek viselkedése. Semmiesetre sem vagy egyedül a listán, ez izgalmas és serkentő felismerés lesz. Nagyon, nagyon sok ember volt már ilyen erkölcsi és lelki válságban, mint te most. ...

catcher in the rye

2012-02-15T17:25:00.000+01:00

ma egész nap rendezvényszervezés volt, ami azt jelenti, hogy nagyon sok időm volt írni. két témát fejtettem ki egy picit, amik kicsit bökik a csőröm. igazából nagyon remélem, hogy az első írás szereplője magára ismer és megcáfolja az állításom... persze ez csak álom. ;) szóval...

Utálom már ezt az egészet. Minden reggel azt várom, hogy hozzám szóljon, rám nézzen, hozzám érjen, vagy valami, de soha semmi nem történik... Miről beszélek?
Képzeld el, hogy kitalálsz magadnak egy barátot. Csak tegyük fel, hogy egy tökéletes barátot, aki mindenben passzol hozzád. NEM pasit! Barátot... Róla álmodozol hónapokig, évekig... Az életed részévé válik, holott ő valójában nem létezik... Aztán egy nap, amikor felszállsz a buszra ott ül. Ugyanazokkal a kék szemekkel, szőke hajjal, ugyanazzal a pisze orral és arckifejezéssel amivel te elképzelted. Ott ül tőled egy méterre legszebb álmaid főszereplője, de te nem szólhatsz hozzá, mert ez a valóság. Valójában ez a fiú észre sem vesz, ha esetleg mégis, nem érez semmilyen szimpátiát irántad. Beléd hasít a felismerés; az ő álmaiban te egyáltalán nem kaptál szerepet...

ezek a gondolatok kellően lehangoltak, meg természetesen zabhegyezőt olvastam, szóval már csak egy ilyen jött ki a tollamból;

Előfordult már veled, hogy amikor olvastál egy könyvet szerettél volna ott lenni a szereplővel? Akkor van, amikor pontosan tudod mit érez. Amikor érzed, hogy tudnál rajta segíteni, vagy minden más lenne, ha ott lehetnél vele. Főleg amikor azt mondja; "Istenem, bárcsak ott lettél volna". Igen Holden, én is szerettem volna ott lenni...

2012-02-14T17:41:00.000+01:00

nem merem megnézni a kedvenc filmem, meg újra elolvasni a kedvenc könyvem, mert tudom, hogy úgyis depi leszek utána. nem azért, mert olyan szomorúak, meg világfájdalmasak, meg mit tudom én, hanem mert folyton az jár a fejemben, hogy a valóságban olyan emberek, mint mondjuk holden caulfield, vagy clay jensen esetleg nemo nobody, nem léteznek, és ez borzasztóan lehangol.
a múlt hetet majdnem teljes egészében a valóságban töltöttem, voltam pesten és ikrényben, emberekkel találkoztam, beszélgettem, és jól éreztem magam velük... de ez még mindig nem olyan, mint odaát. azért kap a valóság egy esélyt nálam...

2012-02-09T20:02:00.000+01:00

mert ez itt most nagyon dolog, hogy van egy kép amin livivel mindketten rajta vagyunk és nekem is tetszik...xD

2012-02-02T16:02:00.000+01:00

sarah wistery

2012-01-30T18:14:00.000+01:00

ezennel beszüntetem a nagy,

AKI HASONLÍT HOLDEN CAULFILD-RE JELENTKEZZEN

akciót.

mert hát szar, hogy, aki egy kicsit is elbaszottnak érzi a világot, egyből azt gondolja, hogy ő ő. meg most hirtelen nagyon sok holden lett. talán ezzel akartok bevágódni, vagy nem tudom. mindegy...

más.

vagy inkább nem. most nincs kedvem másról írni... nincs szar kedvem, vagy ilyesmi, csak egyszerűen most nem megy. majd holnap.

2012-01-28T18:37:00.001+01:00

cicák. ♥

2012-01-26T18:52:00.001+01:00

olyan kibaszott egyedül vagyok...

2012-01-26T17:21:00.000+01:00

utálomutálomutálom, amikor valaki szidja a testvérét. egyszerűen fáj, értitek? amikor azt mondja "utálom a bátyám". bazdmeg, belegondoltál te valaha is, hogy mi lenne veled nélküle?! nyomorult...

2012-01-26T14:29:00.001+01:00

Letépem az apró cukros zacskó sarkát és a kávémba öntöm. A pohár és a kanál koccanása apró csilingelő hangot ad, míg összekeverem. Ezt megismétlem háromszor. Majd újra. Még mindig nem elég édes. Összesen öt zacskót borítok a bögrébe. Most már megtudom inni.
Körülnézek. Csupa öregember, mindenütt. Mostanában híres lett körükben a McDonald's. Mind kávét isznak, hosszút, rövidet, kicsit, nagyot...
Két asztallal arrébb négy őszhajú kopaszodó nagypapa beszélget. Túl hangosan. Mindenki őket figyeli. A télről van szó és a számlákról. Meg, hogy milyen volt az idő, mikor ők még fiatalok voltak. Tipikus.
Újra kortyolok a kávémból. Lassan kihűl.
Új emberek jönnek. Megvetve néznek rám. Utálnak, amiért egyedül leültem a legjobb helyre. Gondolatban mindegyikük egy melegebb helyre kíván.
Felkapom a fejem. A hangszórókból a kedvenc mesém zenéje szól. A kis hableány... Ariel csókra vár. Kedvem lenne csókolózni, a hideg ráz tőle. De most nem tehetem meg. Egyedül vagyok, mint a kisujjam.
Lecsöpögtetem a füzetem. Kávéval. Véletlenül. Szinte nem is én lennék... Felitatom egy szalvétával, közben eszembe jut az első randim G-vel. Egy kávézóban ültünk és forrócsokit kértünk. Megfogtam a cukrot és a bögrébe akartam borítani, de nem gondoltam a tejszínhabra. A cukor lepergett róla, ezzel beborítva az asztalt, a székeket, G-t, és engem. Csak nevetett, meg én is. Kínos volt. Persze így utólag visszagondolva már vicces. Több, mint egy év telt el azóta.
Hirtelen egészen más irányba haladnak a gondolataim. Eszembe jut Daniel. Elképzelem, hogy miközben magam elé bámulok megjelenik az asztalok között, bőröndöt húzva maga után.
Daniel most New Yorkban él, és borzasztóan hiányzik. Talán ezért, vagy nem is tudom miért, de tényleg látom, ha a levegőt bámulom.
Felnézek a bőrönd kerekeinek halk zörgésére. Amikor meglátom pár másodpercig fel sem fogom, hogy ő az. Aztán rám mosolyog, én felpattanok, és szorosan átölelem. Sírni kezdek. Ő eldobja a bőröndöt, átkarol, az arcát a hajamba túrja, és azt mondja; szia!
Mindenki minket néz. Irigykednek. Szeretnének valamelyikünk helyében lenni.
Felébredek és körbenézek. Mindenki zagyvaságokról beszél, vagy üres tekintettel falja a sajtburgerét. Fogalmuk sincs, hogy ez a lány a sarokban, aki éppen a füzetébe ír, vagy akit észre sem vettek, éppen most élte át élete legszebb pillanatait.
Az órára nézek. Már két órája ülök itt. A kávém elfogyott. Ideje hazamennem.

2012-01-24T16:03:00.000+01:00

ma megint vele álmodtam. mármint viktorral. illetve nem tudom már pontosan, lehet, hogy tegnapelőtt volt. teljesen összekeverem már. az álmot a valósággal, meg minden. de tényleg. soha nem tudom, hogy éppen melyik van. főleg, mert olyan valóságos. meg már megy a nyitott szemmel álmodás is, meg minden. teljesen megőrülök. bele ebbe az egészbe.
szeretném, ha fognának és bezárnának pár hétre a diliházba, vagy valami. ott nyugodtan beszélhetnék arról, hogy viktor meglátogat esténként, meg minden. mesélhetnék daniról is, meg arról, hogy most new yorkban van. meghallgatnának. aztán begyógyszereznének, és hagynának ott félholtan feküdni. vagy valami ilyesmi. ezt most nagyon bírnám. de tényleg.

2012-01-16T17:31:00.001+01:00

néha jobb hazugságokban élni.

2012-01-10T17:20:00.001+01:00

2012-01-05T19:42:00.000+01:00

Holden képtelen a társadalmi konvenciókat megérteni és gyakorolni, pedig mindent megpróbál, hogy a világgal, az emberekkel normális kapcsolatot alakítson ki, de sikertelenül. Menekül az emberek elől, de mindenütt hazugságokba, kancsal szabadságokba botlik. Hétéves húga, Phoebe az egyetlen, akivel őszintén beszélhet, aki meg is érti őt. Háromnapi ténfergésének történetét végül egy ideggyógyintézet lakójaként meséli el, egyes szám első személyben. Szókimondása kapcsán megismerhetjük egy tizenéves amerikai fiú érzelemvilágát. A lelke sérült, a szíve nagyon sebezhető. Bizonyos helyzetekben "nagyfiú" próbál lenni (alkohol, sex), máskor előbukkan belőle az álmodozó, szerelmes, féltékeny fiú. Vagány szövege, lazasága ellenére nagyon mélyen érző srác. Mindig mindenről véleménye van, semmit és senkit nem hagyna kommentár nélkül.

Miért mindig nem létező emberekben találom meg lelki társam?

2012-01-04T21:51:00.002+01:00